udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Intézménymutató: Állami Népi Székelytánccsoport

2000. április 12.

Ápr. 1-jén mutatták be Székelyudvarhelyen id. Haáz Sándor és Gazda Klára "Székelyek ünneplőben" című könyvét. A könyvbe Haáz Sándor felvette édesapjának, Haáz Rezső etnográfus, múzeumalapító munkáit is Erdélyi viseletek címmel. A könyv a népi táncegyüttesek viseleteinek megjelenítésére vállalkozott. Haáz Sándor elmondta, hogy édesapja 1906-ban mint rajztanár csak egy évre jött Székelyudvarhelyre, de Visky Károly néprajzszakos tanárkollégájának barátsága itt tartotta, és kinevezése után élete végéig a Bethlen Kollégiumban maradt. Haáz Sándor pedig sikeresen felvételizett Budapesten a képzőművészeti akadémiára. Ott is végzett. Kapcsolatba került Pauliné Béla újságíróval a Gyöngyösbokréta mozgalom létrehozójával. Végül Haáz Sándor a szobrászat helyett a néptánc mellett döntött. Hazatérve az Állami Népi Székelytánccsoport megalapítói között volt, majd a néprajzzal kezdett foglalkozni./ Péter Attila: "Székelyek ünneplőben" = Udvarhely Szék (Székelyudvarhely), ápr. 12./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék